Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ment 01

 
 
 
HÍRFOLYAM 
 
 
A Fegyelmi Bizottság 2016.02.23.-án hozott határozatai  IDE KATTINTVA  olvashatóak.
 
Egy súlyos ítélet született, és a vétkes játékost 2016. december 31.-ig eltiltották, mert a játékvezetőt arcon vágta az 54. percben a Budapest Kupa 3. fordulójában a MUN SE - RAFC összecsapáson a Promontor utcai sporttelepen.
 
A Szabadkikötő csapata az RSC ellen halásztást kért amit a Versenybizottság elfogadott.
A teljes átalakulás végett a Csepeliek a Közterülettel is egyezségre jutottak, hogy a 17. fordulót később játsszak le.
Mindkettő esetben 8 napon belül be kell jelenteniük az új időpontokat.
 
A Budapest Kupa  3. fordulójában, az elektromos meghibásodás végett elmaradt mérkőzést ( RAC - Unione FC ) 2016.03.02.-án 19:00 órakor pótolják be.
 
 
 
 

   torocsik-andras--testveriseg.jpg testveriseg-s.e.-logo-feher-hatterrel.jpg                                                          

Törőcsik András ,

így látja a

Bajnoki 16. , és a Budapest Kupa 4. fordulóját a Testvériség SE szemszögéből !

ITT ELOLVASHATOD !

 

5 és 1/2 év után hagyta el a Voyage SE csapatát Visegrádi Bence 

visegradi-bence.jpg

voyage-eredeti-logo-feher-hatterrel.jpg

unione-logo--2-.gif

 

 

GYORSHÍR

A Budapest Kupában a Csillaghegy alulmaradt a Budafokkal szemben, ( Jegyzőkönyv ) míg a másik találkozón a RAC - Unione meccs a 3. percben félbeszakadt mert a Kalap utca környékén eltünt az áram.

 

 

A HEGYVIDÉK SE HÁROM ÚJ IGAZOLÁSA ZSÁMBÉKRÓL

zsambek-sk-logo.jpg

zsambek-sk-logo.jpg zsambek-sk-logo.jpg

Harmati Imre

harmati-imre-hegyvidek.jpg

hegyvidek-se-hivatalos--2-.jpg

Veszelovszki Bence

veszelovszki-bence-hegyvidek.jpg

hegyvidek-se-hivatalos--2-.jpg

Mensáros Marcell

mensaros-marcell-hegyvidek.jpg

hegyvidek-se-hivatalos--2-.jpg

 

A Budapest Kupa

4. fordulójának sorsolása.

 

 

A 15. forduló utáni góllövő lista állása

Név / Bp I. osztály Egyesület Név / Bp. II. osztály Egyesület

Vécsi Gábor

vecsi-gabor-43as.jpg

14 gól

43.-sz.-epitok-logo.gif

Építők

Földi Dániel

foldi-daniel-ujbuda.jpg

20 gól

ujbuda-logo-h.jpg

Újbuda

Korozmán Norbert

korozman-budafok.jpg

11 gól

Érdre 

eligazolt

Takács András

takacs-andras-pszt-imre.jpg

16 gól

pestszentimre-uj-logo.png

Psztimre

Horváth Krisztián

horvath-krisztian-ikarus.jpg

9 gól

ikarus-logo-feher-hatterrel-www.-nelkul--h.jpg

Ikarus

Csernik  Kornél

csernik-kornel-kelen.jpg

13 gól

kelen-logo-feher-hatterrel-h.jpg

Kelen

Fehér Kende

feher-kende-gaz.jpg

9 gól

gazgyar-logo-feher-h.jpg

Gázgyár

Horváth Géza

horvath-geza-csep-gol.jpg

13 gól

Csepel FC-be

igazolt

Odia Henry Etiosa

etiosa-inter.jpg

9 gól

intercdfse-logo-feher-hatterrel---2-.jpg

Inter

mlsz-logo-ures.jpg

blsz-logo-h.jpg

 

mlsz-logo-ures.jpg  blsz-logo-h.jpg

EGY NAGYON FONTOS TERVEZET ,

ÉS EGY ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT VAN KÉSZÜLŐBEN.

 

Mint köztudott, hogy a TAO ( 01 ) hivatalosan 2017. júniusában véget ér, de már az Illetékesek dolgoznak a a TAO 02 megvalósításán. Mint korábban hírül adta Szerkesztőségünk a hivatalos információt.

Itt elolvashatod .

A másik mindenkit ( Egyesületi Vezetőket leginkább ) érintő szabály bevezetése is folyamatban van, ami viszont már a 2016 - 2017-es amatőr bajnokságot fogja leginkább érinteni. Nagy valószínűséggel megszűnik az amatőr szerződés , helyette egy rugalmasabb, egyesületbarát,  játékosmozgást szabályozó rendelet lát majd napvilágot.

A lényeg tömören annyi, hogy a nyári időszakban amatőr szinten mindenki oda igazol ahova szeretne tartozni.

A téli átigazolási időszakban  ( segítve az utánpótláscsapatok vándorlásának megszüntetését ) csak az Egyesületi Elnök engedélyével, aláírásával, és pecsétjének használatával lehet érvényesíteni a játékos mozgását. 

Ez idáig is így történt, a megbízható egyesületek közt, de mint mindig, itt is volt kibúvó, hiszen a tartozását hátrahagyó játékos aki az  egyesületi hozzájárulását ( tagdíját ) , szerelés leadását nem rendezte, egy levéllel simán elintézte hogy kimossa magát a kötelezettsége alól, és egy másik egyesület égisze alatt kergesse tovább a labdát.

Volt olyan is az elmúlt években, hogy az utánpótlás edző a téli időszakban vitte magával az összes labdarúgót egy másik Egyesületbe, mert nem jött ki a vezetéssel, vagy bárkivel.

Ennek persze az lett a vége, hogy az (anya)egyesület ottmaradt a kötelező utánpótlás csapat nélkül, és ha nem akarta, hogy kizárják a felnőtt csapatát, akkor óriási megfeszítések árán kellett, muszáj volt egy ugyan olyan korú csapatot létrehozni, az év végén, a labdarúgásban az év közepén felállítani, hogy a bajnokságot végig tudják tisztességesen játszani.

Ennek a levelezgető módszernek most vége lesz a 2016 - 2017-es téli átigazolási időszakban! 

Az utánpótláskorú labdarúgóknak lesz egy meghatározó térképük, ami a játékos leigazolásának időpontja szerint határozza meg majd az értékét, átigazolási díját. 

Magyarul !

Amennyiben a Kenyérfényesítő FC a téli időszakban át szeretné igazolni a Bibliakötő SC-ből a Rosszcsont Péter nevű utánpótláskorú labdarúgót, akkor fizetnie kell a táblázat szerinti meghatározó összeget az átadó Egyesületnek.

 

 

HIVATALOS JÁTÉKNAPOK :

2016. FEBRUÁR 27. SZOMBAT ÉS FEBRUÁR 28. VASÁRNAP

mlsz-logo-ures.jpg

Budapest I. osztály

2015 - 2016

16. forduló

blsz-logo-h.jpg

2016.02.27.

szombat 17:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:6. pont:25

43.-sz.-epitok-logo.gif

Építők

Helyezés:4. pont:29

unione-logo--2-.gif

Unione

2016.02.27.

szombat 11:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:14. pont:11

vizmuvek-logo-feher-hatterrel.jpg

Vízművek

Helyezés:1. pont:36

gazgyar-logo-feher-h.jpg

Gázgyár

2016.02.27.

szombat 18:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:9. pont:21

voyage-eredeti-logo-feher-hatterrel.jpg

Voyage

Helyezés:16. pont:5

kise-logo-feher-hatterrel-h.jpg

KISE

2016.02.27.

szombat 14:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:12. pont:18

ffc-logo.jpg

F.F.C.

Helyezés:7. pont:23

rafc-feher-hatterrel---50-szazalekos---2-.jpg

R.A.F.C.

2016.02.27.

szombat 11:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:15. pont:6

szent-pal-logo.jpg

Szent Pál

Helyezés:8. pont:21

budafoki-lc-logo-feher-hatterrel-h.jpg

Budafok

2016.02.28.

vasárnap 14:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:2. pont:31

intercdfse-logo-feher-hatterrel---2-.jpg

Inter

Helyezés:11. pont18

testveriseg-s.e.-logo-feher-hatterrel--2-.jpg

Testvériség

2016.02.27.

szombat 16:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:13. pont:13

mafc-logo-feher-hatterreljpg.jpg

M.F.C.

Helyezés:5. pont:28

ikarus-logo-feher-hatterrel.jpg

Ikarus BSE

2016.02.28.

vasárnap 15:00

Jegyzőkönyv

Helyezés:3. pont:29

thse_logo-uj-feher-hatterrel--2-.jpg

T.H.S.E.

Helyezés:10. pont:19

hegyvidek-se-hivatalos--2-.jpg

Hegyvidék

 

 

 

 

szektor-logo-h.jpg

Hármas rangadónak is beillő mérkőzések a hétvégén.

3 az 1- ben

 

ffc-logo--2-.jpg

F.F.C.

12. hely 

 18 pont

rafc-feher-hatterrel---50-szazalekos---2-.jpg

R.A.F.C.

7. hely 

23 pont

Könyves Kálmán Krt.

Siketek Stadion

Jegyzőkönyv

mafc-logo--2-.png

M.F.C.

13. hely

13 pont

ikarus-logo-feher-hatterrel.jpg

 

 
 



Facebook

Statisztika

Most: 6
Összes: 282550
30 nap: 18683
24 óra: 503