Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015 március 15 - 30

 

 

 

 

 

 

MÉG EGY HELY KIADÓ

A Budapest Kupa négy közé kerüléséért.

2015.04.02. csütörtök 19:00 . Helyszín : BVSC stadion .

BVSC ZUGLÓ - INTER CDF SE

 
A mérkőzés játékvezetője :

Ifj. Kovács Imre

 
 
A legjobb négy között már ott van,
 az alábbi három csapat  :
 
 
 

 

Az elődöntők párosítása :

KISE - Pénzügyőr SE

 

A BVSC - Inter gyöztese hazai pályán fogadja majd a THSE csapatát.

 

A döntő megrendezésére április 22.-én a Csepeli stadionban kerül sor.

 

 

 2015.03.31. kedd 12:19

 

 

ÚJABB EDZŐVÁLTÁS

 

A Kelen SC felnőtt csapatának  vezetőedzője Lénárt László ( Lepke ) közös megegyezéssel lemondott a kispadról.

 

 
 
2015.03.30. hétfő 15:10

 

 VOLT ESEMÉNY BŐVEN AZ I. és a II. OSZTÁLYBAN

 

A 20. fordulóban az Ikarus BSE 4 - 0 RAFC örökrangadó hozta lázba a Rákosszentmihályi , valamint a Mátyásföldi szurkereket.

 Ennek a mérkőzésének az értékét a magasba emeli, a több mint háromszáz  kilátogatott  környékbeli labdarúgást szerető sportember.

A mérkőzés ideje alatt  semmiféle probléma nem volt a két szurkoló tábor közt , de a végére a CINEGÉK (RAFC köménymag) megfeledkezve önmagukról, a mérkőzés lefújása után bedobáltak az műfüves pályára fáklyákat, amitől a talaj több helyen meg(ki)égett.

Némi konfliktus is akadt a végére, mert a vendégcsapat szurkolói a harmadik félidőben meglátogtták a hazai Ultrákat. Szerencsére komolyabb összetűzésre nem került sor.

 

A Budapest II. osztályáben szintén parázs hangulatú mérkőzésre volt kilátás , hiszen a BVSC nem az otthonában a Szőnyi úton, hanem a Kövér Lajos utcában fogadta a 1908 SZAC KSE csapatát.

A helyszín megválasztása nem a legjobb megoldás volt a hazaiak részéről, mert egy ilyen összecsapásra nem igazán alkalmas a Varga Zoltánról elnevezett labdarúgó pálya.

A szurkolóktól leválasztott területet a pálya szélén, a hazai és a vendég oldalon kerti padok odahelyezésével oldották meg a hazaiak az elkülönítést.

Nincs normális kispad, ( itt is csak a kerti padok ) a technikai zóna sincs felfestve, mi több az oldalvonal szélén a pálya vonalától mintegy két arasznyira dolgozott a kameramann.

 A mérkőzés ideje alatt a rendező ( nem volt rajta sárga mellény !) csak azt vette észre, hogy amennyiban valaki rágyújtott azt figyelmeztette. A hangulatnak köszönhetően a sátor alatt a sörösdobozokból való kortyolgatásárt senki nem mert beszólni.

 

 A második félidőre aztán tetőfokára hágott a vendég szurkolók öröme. Előkerültek a pirotechnikai eszközök, ami igazából emeli a vizuális látványt, ( de nem megengedett a mérkőzés ideje alatt ) de azért a mérkőzés sem volt lebecsülendő.

A két szurkoló tábor , a BVSC a felezőnél, a SZAC-os ultrák a kapu mögött rátaláltak  egymásra, és a szar MLSZ rigmust hallaták egy jópárszor.

A mérkőzés vége felé a vendég csapat cserjátékosát a hazaiak az oldalvonal mentén , még le sem jött jóformán a pályáról, sörösdobozból kapta meg a Húsvéti locsolkodás örömét.

Az már csak hab a tortán , hogy két dobverő is berepült a pályára a mérkőzés ideje alatt.

Végül is szerencsére nem volt a lefújás után nagy galiba.

 

Azért , hogy normális keretek közt is lehet , bajnokit játszani arra élő példa volt a Közterület SC 2 - 1 Budatétény SE összecsapás .

Ha valaiknek nagyon kellett a három pont az a Budatétény csapata volt , de a vereségük ellenére sem csináltak nagyjeleneteket.

 

 Röviden a többi mérkőzésről :

Az Építők négy góllal  ajándékozta meg a Szent Pál csapatát.

A KISE az első negyvenötig bírta a bajnokesélyes ellen és a második félidőben kettőt kaptak , amire nem tudtak válaszolni.

A Budafok megállította az Unione remek kezdeti szereplését, és nulla nullával végződött a bajnoki találkozó.

A suuranópályán lévő Hegyvidék a Péceli úton a 67. percben döntötte el a három pont sorsát . RTK 0 - 1 Hegyvidék.

A Halak kezdeti  vergődésük után újból elkezdek ficánkolni, és azt a Testvériséget szákolták , akiket a múltheti győzelmükkel kilábolni látszodtak a gödörből.

THSE 4 - 2 Testvériség

 

Az FFC 1 - 0 Vízművek találkozó a kétes, les volt nem volt les,  a gól előtti helyzeten kívűl igazából említésre méltó esemény nem történt.

 

A szombat nap záró akkordja a Voyage 1 - 1 Kelen találkozó volt.

Továbbra is hullámvölgyben az edzőváltás után a hazai csapat Wágner Ádám vezetőedzővel.

A Kelen pedig az Ikarus elleni vereségük után ezen a héten egy fiatal gárdával lépett a pályára a Fay utcában, és majdnemhogy meglepetést okoztak. Három 100%os ziccert hagytak  ki , amit a rutintalanságuk számlájára lehet bevésni.

 

2015.03.30. hétfő 13:37

 

 

NEM ÁRT TUDNI !

 

A fegyelmi bizottság kedd délutánonként  a Budapest I. és II. osztály ügyei mellett az utánpótlást tárgyalja.

Szerdán pedig a harmad, negyedosztály kiállításait mérlegelik a Curia utcában, a negyedik emeleten.

 

2015.03.30. hétfő 09:37

 

A 20. FORDULÓ EREDMÉNYEI
 

 
BUDAPEST I. osztály   BUDAPEST II. osztály

0

4

    

1

2

0

2

 

1

2

4

2

 

3

1

0

0

 

3

0

4

0

 

2

1

0

1

 

0

2

1

0

 

3

4

1

1

 

3

2

 

2015.03.29. vasárnap 22:32

 

 

HA SZERDA, AKKOR BUDAPEST KUPA

 

 

HAZAI

Játékvezető

VENDÉG

Helyszín

THSE

3

Rábel Alfréd

ÉPÍTŐK

0

2015

R.A.F.C. stadion Budapest 1163  Pirosrózsa utca 9 – 11

03.25.

15:30

BUDAFOK

1

Zám László

PÉNZÜGYŐR

6

2015

Budafoki Stadion Budapest 1222 Promontor utca 89/a

03.25. 

18:00

 

KISE

3

Lndeszmann L.

RTK

2

2015

Sportmax Budapest 1112 XI. Kőérberki út ( Kánai út 2. )

03.25.

19:30 

 Jövő hét csütörtökjére  maradt a BVSC - Inter CDF SE találkozó

2015.03.25. szerda 07:32

 

A HÉTVÉGE VIDEÓKON

Vízművek SK 1 - 4 Budafoki LC

Kelen SC 1 - 4 Ikarus BSE

Testvériség SE 3 - 0 Szent Pál Akadémia

 

BVSC 2 - 0 Budatétény SE

 

 

 

 

TŐMONDATOKBAN

 

Az idáig nagyon jól szereplő  Hegyvidék megadta magát a továbbra is parádézó  Unionnak.

UNIONE 4 - 1 HEGYVIDÉK

 

Óriási meglepetésre a Kőbányaiak elbukták az FFC elleni meccsüket.

 

FFC 2 - 0 KISE

A RAFC a véghajrában majdnem ikszre tudta hozni a Pénzügy elleni találkozót.

 

RAFC 2 - 3 PÉNZÜGYŐR

 

 

Feljövőben az RTK ? Vajon mi történhetett a THSE-vel ? Mindkét csapat az első félidőben szerezte meg a góljaikat, de mindkét csapatnál volt egy -egy kiállítás is.

 

RTK 1 -  1 THSE

Az Építők az első félidőben az alapozásnál tartottak, de a második félidőre tető alá hozták a Voyage elleni találkozójukat. Kettő nullás minuszból nyertek.

 

43.Sz. Építők SE 4 - 2 Voyage SE 

 

 

2015.03.23. hétfő 08:32

 

 

 

 

A videok teljes megtekintésének bekapcsolása után,

 a jobb alsó sarokban a szerkesztőnél kapcsold be a HD minőséget !

 

BUDAPEST I. OSZTÁLY   BUDAPEST II. OSZTÁLY

4

1

    

1

2

1

VIDEÓ

 

4

 

0

2

2

0

 

1

0

1

VIDEÓ

4

 

2

1

2

3

 

1

4

1

1

 

0

6

3

0

 

VIDEO

 

1

0

4

2

 

2

0

 

VIDEO

 

BUDAPEST KUPA
 
Mindhárom tavalyi Budapest Kupa első három helyezettje kiesett a további küzdelmekből.
 
A címvédő Testvériség a mai napon a BVSC -től kapott ki 2 - 0 arányban.
 
Tegnap a Voyage (2.) ikszelt az Interrel, és így az alacsonyabb osztályú (Inter) jutott a legjobb nyolc közé.
 
 Az Ikarus (3.)  pedig a harmadik fordulóban kapitulált.
 
A továbbjutók :
 
Csep -gól FC 3 - 7 THSE Sashalom
 
KISE 2 - 1 Unione FC
 
Közterület SC 0 - 4 43. Sz. Építők SK
 
Budafoki LC 8 - 1 Ferencvárosi FC
 
Pénzügyőr SE 3 - 0 RAFC
 
Inter CDF SE 1 - 1 Voyage SE
 
BVSC 2 - 0 Testvériség
 
Hegyvidék  0 - 3 RTK Vasló
 
2015.03.19. csütörtök 22:04

       

 

 

BUDAPEST KUPA

4. FORDULÓ

 

 Csep - Gól FC 3 - 7 , ( 2 - 3 ) THSE Sashalom 

VIDEÓ összefoglaló

 

KISE 2 - 1 , ( 0 - 0 ) Unione FC

 VIDEÓ összefoglaló

 

Közterület SC 0 - 4 , ( 0 - 1 ) 43. Sz. Építők

 

BUDAPEST KUPA

HIVATALOS OLDAL

 

2015.03.18. szerda 01:59

 

 

 EDZŐVÁLTÁS 

A II. Kerületi UFC-nél

 

A mai napon a II. Kerület UFC és Jaskó András edző közös megegyezéssel szerződést bontottak.

A nyárig ideiglenes jelleggel háromtagú edzői stáb irányítja a csapatot, melynek vezetője játékosunk, Moldován Tibor lesz.

Az egyesület célja hogy a gárda bent maradjon a BLSZ II. osztályában. 

2015.03.16. hétfő 14:59

 

 

HOLNAP KEZDŐDIK A BUDAPEST KUPA

 

 

4. FORDULÓJA

A TELJES PROGRAMOT

ITT

MEGTEKINTHETED

2015.03.16. hétfő 14:36

 

 

 

AZ UTOLSÓ TÍZ FORDULÓ EREDMÉNYESSÉGÉNEK TÁBLÁZATA

a Budapest I. osztályában az első tiz csapat eredményeit megvizsgálva.

 

F : forduló , GY : Gyözelem,  D : döntetlen,  V : vereség,  HAL : Halasztott

 

                     
F Ika Pénz KISE THSE RAFC Hegy Bfok Unio Víz Voy
8.     GY   V GY     GY  
9. GY GY V GY D D GY D V V
10. GY GY D GY D D D D V D
11. D GY GY V D D V D D D
12. GY GY GY D GY HAL GY V V GY
13. GY V GY GY D V GY V GY V
14. D GY D GY GY GY V V D V
15. GY GY GY V GY GY D D GY D
16. GY GY HAL D HAL D GY GY HAL V
17. GY V GY GY V V V GY V GY
18. GY GY D V GY GY V GY D GY
Pont 26 24 21 17 16 16 14 13 12 11
% 86.66 80.00 70.00 56.66 53.33 53.33 46.66 43.33 40.00 36.66

 Az utolsó tíz fordulóban az Ikarus BSE még nem szenvedett vereséget.

2015.03.15. vasárnap 20:16

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 




Facebook

Archívum

Naptár
<< Július / 2018 >>


Statisztika

Most: 6
Összes: 262790
30 nap: 16087
24 óra: 727