Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18.05.09. Megkezdődött a visszaszámlálás

 

 

Kezdjük a legmelegebb 16. helyről !

 

logo-2016-ii.-keruleti-ufc.jpg

 

A 16. helyen a II. Kerület UFC csapata próbál mindent megtenni a bennt maradásért a nagyon rossz őszi idény után.

Tavaly mindössze csak egy győzelmet , és egy döntetlent tudtak összehozni, de most a tavasszal sokkal ügyesebben, és okosabban vették az akadályokat.

Jelen pillanatban az öt győzelem mellet három döntetlent is sikerült abszolválniuk, ami azt jelenti, jelentheti a részükre, hogy ( papíron ) van még esélyük.

Most hétvégén a Tesi látogat fel a Panoráma Sportközpontba hazai vereségükkel a nyakukba ( Unione FC ellen ) és a füves nagyméretű hazai pálya után nem tudni, hogy mit fognak produkálni a szép kilátás ellenére a jóval kissebb méretű műfüvön szombat délután.

 

A 28. fordulóban , már nem olyan pontszerzős helyre , a Kelenre látogat a Vidéki Gábor által vezetett csapat.

 

videki-gabor-02.jpg
VIDÉKI GÁBOR

 

Egy biztos ! Most Ők lesznek olyan hasonló helyzetben , mint náluk a Testvériség, hiszen nagy és füves pályán kerül megrendezésre a mérkőzés , ami természetesen időjárás függő is lehet, hiszenha esni fog akkor irány a műfüves !

 

 

A 29. Forduló is igencsak érdekenek ígérkezik, hiszen a bronzéremre hajtó Ikarus , nem egy könnyen szeretne pontokat hullajtani.

Itt szintén a pályaméret lehet a másik ellenfele az Ikarusnak.

 

 

Az utolsó megmérettetés Június 2.-án lesz a Sújtás utcában a Gázosok ellen,  ahol már lehet , hogy tét nélkül, de leglább felszabadultan tudnak pályára lépni a II. Kerületiek.

Tipp : 0, vagy 1 pont

Összességében talán öt pontot tudnak hozzátenni a jelenlegi 18-hoz. ( 23 )

 

logo-2016-hegyvidek.jpg

 

A Hegyvidéki alakulat péntek este fél kilences kezdéssel fogadja a Gázosokat a 27. Fordulóban.

A legutóbbi négy bajnoki összecsapásukon a Hegyvidék mint pályaválasztó, csupán egyszer tudott a Vendégeik hálójába találni, és még pontot sem tudtak  tőlük szerezni.

A Hegyvidéknek az iksz is beleférne , mert egy elhalasztott meccsük van az Újbuda ellen, amit a biztos benntmaradásért azért majd be kellene húzniuk !

 

 A 28. forduló pedig a papírforma szerint tuti hazai REAC-os győzelmet igér.

 

A 29. Fordulóban ismét vendégként szerepelnek , méghozzá a kiesést elkerülő rangadónak nevezhető Pestszentimrei katlanban , a Hegyvidéknek leginkább kedvező péntek esti kezdéssel.

 

 

A 30. Fordulóban ismét egy idegenbeli meccs a Promontor utcában szombat délután.

Hogy mire lesz képes a jelenlegi 24 ponttal rendelkező Schróth legénység az előző három fordulóban az még sehol sincs leírva de lehet , hogy csak 1 - 2 pontot tudnak begyűjteni , és akkor itt , élet - halál küzdelem jöhet.

 

A halasztott mérkőzésen szintén hasonló az Újbuda helyzete, mint a Budafokiaké ( május 16. Szerda ) , ahol viszont a Farkas Balázs csapatának hoznia kellene, ha nem szeretnének a végén izgulni.

 

Összességében a jelenlegi 19-hez hatot tudnak körülbelül hozzátenni ( 25 )

 

 

tf-se-logo.jpg

 

A meglepően karcsú őszi szereplés után ( 2016- 2017 BLSZ. II. Bajnoka , és Kupagyőztes ) mindössze egy győzelemmel vitézkedhettek , az is november közepén a RAFC ellen volt a 14. fordulóban.

A tavaszi átigazolási zsongásban úgy tűnik, hogy rendesen bevásároltak , hiszen több értékes döntelen mellett három győzelmet is arattak.

Jelen pillanatban a Pestszentimrével vannak egy súlycsoportban 21 - 21 ponttal, de a Táncsics Mihály utcaiaknak egyel több győzelmük van.

Óriási esélyük van most a hétvégén a teljesen kipukkadt, elfogyott Építők ellen a Fay utcában

 

A 28. fordulóban a Vizesek mennek fel a Promontor utcába péntek este 20:45-ös kezdésre. A mérkőzés utáni fürdés és a hazaindulás, ki tudja ki hol lakik , jobbik esetben talán még aznap hazaérnek a játékosok.

 

 

A RAFC elleni utolsó előtti fordulóban az is lehetséges , hogy helyet cserélnek a táblázaton a Rákosszentmihályiakkal. A kezdési időpont , valamint a helyszín egyenlőre ismeretlen , mert a Pirosrózsa utcai labdarúgó pálya , egy jóidőre bezárta kapuit, és a RAFC a Bátony utcai Ikarus pályán játszott ezidáig, de most a Péceli útra tették át az RTK pályájára a hazai meccseiket.

Legyen bárhol is a meccs a TF egy ikszre jó lesz.

 

 

Ugyanezt nem lehet elmondani a célegyenesben lejátszásra kerülő Újpestiek ellen ami szintén nagy valószínűséggel szintén a Promontor utcában kerül megrendezésre.

 Mivel az előző napon pénteken lejátszásra kerül a REAC - Unione FC meccs akkor már szinte eldöltnek tekinthető lesz a bajnoki cím sorsa, vagy sem.

 

 

logo-2016-pestszentimre.jpg

 

A Pestszentimreiek hasonló stoplisban járnak mint a Főiskolások, mert midkettőjüknek azonos a pontszáma, de a Pestszentimreieknek egy győzelemmel több van a tarsolyukban.

A pontszerzési esélyük valamivel esélyesebb , mert ha a RAFC-ot idegenben le is tudják gyűrni és sikerül a három pontot begyűjteni , akkor az óriási önbizalmat adhat Molnár Zoltán ( képen ) fiainak.

 

molnar-pszt.jpg

MOLNÁR ZOLTÁN

 

A következő héttől pedig újra otthon méghozzá mind a három meccs!

 Viszont a bajnoki címre törekvő Újpest FC II. lesz a következő ellenfél, ami nem bizonyul kis falatnak.

Az erőviszonyokat és az Újpestiek céljait ismerve ,  sajnos nincs sok esélye még az egy pontra sem a Pestszentimreieknek. A REAC elleni csúfos nyolcasba hasonlóan pedig nem igazán szeretnének beleszaladni.

 

Az igazi csúcsrangadó pedig május 25.-én pénteken este 19:30 órakor kezdődik. Amennyiben a Hegyvidéket tőrbe tudják csalni az Imreiek, akkor már bizonyosan nem fájhat a fejük a benntmaradást illetően. Hazai környezetben pedig erre nagyon is képesek, igaz tavaly a 10. fordulóban csak egy döntetlent sikerült elérniük velük szenben ( 1 - 1 )

 

A harmadik hazai és egyben a bajnokság utolsó mérkőzése sorozatban az Újbuda ellen lesz megrendezve .

A Vendégek előre nem látható formájukat leszámítva, az előző három találkozójukat figyelembe véve ( Ikarus ellen otthon, Gázgyár ellen idegenben , majd a REAC ellen otthon ) nem sok babér teremhet a számukra a jelenlegi 24 pontjukhoz.

A Pestszentimre pedig ha az elképzelésnek megfelelően tudja hozni a két megnyerhető meccsét , akkor már bizony komoly feladat elé állítja saját magát , és az Újbudai Farkas Balázsékat is.

 

farkas-balazs-ujbuda-edzo.jpg

FARKAS BALÁZS

 

Ehhez kapcsolódó cikkek :

Eldölhet már most az aranyérem sorsa ?

Ki lehet a befutó a bronzéremre ?

 

budapest-soccer-jpg..jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép



Facebook

Archívum

Naptár
<< Május / 2018 >>


Statisztika

Most: 6
Összes: 234521
30 nap: 12680
24 óra: 359