Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

18.05.01. Budapest Kupa REAC

 

Marian Szentmihályi fényképe.

 

 

 

ELŐSZÖR NYERTÜK MEG, DE REMÉLJÜK UTOLJÁRA!


Csapatunk a REAC Futball csapata a Budapest Kupa döntőjében lépett pályára Budafokon május 1-én a 1908 SZAC KSE ellen. A Budapest Kupán csak a BLSZ különböző bajnokságaiban szereplő együttesek szerepelhetnek. Nekünk alapvetően a BLSZ I. osztály megnyerése a célunk. Szeretnénk feljutni a Nemzeti Bajnokság III. osztályába. Természetesen, ha már elindultunk a Budapest Kupán mindenféleképp szerettük volna megnyerni. Jelentem, a feladatot sikeresen végrehajtottuk. Csapatunk meggyőző játékkal 3:0-ás eredménnyel diadalmaskodott. Azért az út a döntőig nem volt egyszerű, mert hat ellenfelen keresztül kellett eljutnunk a kupáig. De miért is ez a címe a beszámolómnak? Előszőr indultunk a Budapest Kupában mivel előszőr szerepelünk a BLSZ I. osztályában, de mint jeleztem nem szeretnénk itt sok időt eltölteni és ha céljaink megvalósulnak jövőre mi már nem nevezhetünk. Tehát! Előszőr és nagy reményeink szerint utoljára nyertük meg ezt a kupát. Most már azonban a mérkőzésről. A mérkőzésre kb. 800 néző látogatott ki Budafokra, nagyszerű idő, nagyszerű körülmények. A szurkolói táborok is felkészültek a csatára. Mieink mindent bedobtak. Volt nálunk rengeteg pirotechnikai eszköz, zászlók, sálak, dobbal, síppal talán még nádihegedűvel is szurkoltak nekünk az Ultráink. Azonban az ellenfél sem hagyta magát, becsületükre legyen mondva a dobosuk, aki a ritmusukat diktálta nekik, és igy nem sokat látott a mérkőzésből, ő is jó hangulatot teremtett. Ennek ellenére én úgy gondolom nemcsak a pályán lévő csatát, hanem bizony a szurkolói küzdelmet is mi nyertük meg. Az 5. percben azonnal gólt rúgtunk. Horváth Patrik jobboldalon hosszú indítást kapott, ellenfele csak szabálytalankodni tudott vele. Kovács Dani a félpálya közepéből a jobboldali vonal mellett szabadrúgást végzett el. A labda magas ívben repült a 16-on belülre, sajnos Kutai Dani nem tudta megcsúsztatni a labdát, de az úgynevezett „testcsele” megzavarta az ellenfél kapusát és a dermedt hálóőr mellett a labda a gólvonalon túlra jutott. 1:0. A gól után sem változott a játék képe, mi támadtunk, ellenfelünk csak védekezett. Bizony az első félidőben az ellenfél még kapura sem tudott rúgni, értékelhető helyzetkialakításig sem jutott el. A 36. percben nyomásunk újabb gólt ért. Pesti Dávid baloldali beadására a hosszú ötösön érkezett Kutai Dani és ami az 5. percben nem sikerült, most megvalósult. Gólt fejelt! 2:0. Magabiztos 2:0-s előnnyel vonultunk be félidőbe az öltözőbe. A szünetben a női Budapest Kupa győztesének a METIS NFC csapatának adták át a kupát. A szép számú közönség a szünetben is jól szórakozott, és hamar jött is a második félidő. Továbbra is mi irányítottuk a játékot. 55. perc. Merczel Zsolti jobboldali beadása Nagy Gergőt találta meg, akinek fejese a felső kapufán csattant. 62. perc. Kasza Danit indították a jobboldalon, akinek 13 méteres lövését a kapus nagy bravúrral védte, a kipattanót azonban Kutai Dani nagy helyzetben mellé lőtte. Most csak a legnagyobb helyzeteket soroltam. A 67. percben megtörtént az, ami addig a mérkőzésen még soha. Ellenfelünk veszélyes támadást vezetett és kapura lőtt. Az akciót hatástalanítottuk és ellenfelünk ezzel előtte utolsó puskaporát is. Minden jó, ha a vége jó. A 90. percben feltettük az í-re a pontot. Kutai Dani labdát szerzett az ellenfél térfelének közepén, azonnal indította Kasza Danit, aki a középen érkező csereként beállt fiatal játékosunknak Somogyi Bálintnak passzolt, aki 14 méterről higgadtan, laposan a kapu közepébe helyezett. Gratulálunk Bálintnak, ifikorú játékosunknak, aki az első csapatban az első gólját rúgta, de reméljük nem az utolsót. És jött az eredményhirdetés. A kupát sérült csapatkapitányunk Kiss Tomi vette át. Úgy gondolom a kupában nyújtott egész éves teljesítményünk alapján teljesen megérdemelten vehettük át a győzelem után járó serleget. A kupagyőzelmünket a Mister Sörházban ünnepelte meg a csapat, természetesen csak szolidan. Szombaton újabb mérkőzés jön. A RAFC együttesével fogunk hazai pályán megmérkőzni 18h-kor.

 

Várunk minden Kedves Szurkolót!
A Vándorserleg megtekinthető lesz a Stadionban.
Gratulálunk a csapatunknak, minden vezető és szurkoló nevében egyaránt!
HAJRÁ REAC!
Kiss István György

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Facebook

Statisztika

Most: 10
Összes: 315155
30 nap: 18852
24 óra: 552